Az egyetemes művészettörténet csillagaként tartják számon. Egykor Matise-sal együtt a két legnagyobbként emlegette őket a világsajtó. Aztán Degas, Matisse, Picasso, Durain mellé került fel a neve, mind a a híres ötös fogat tagja. Nálunk a közvélemény legfeljebb a futottak még kategóriában tartja számon, holott Czóbel a nemzetközi élvonalban volt és persze maradt is, csak éppen az életmű egy részét nem találják. De már keresik.
Max Weber amerikai festő ugyanekkor nem azt írta a tízes évek új stílusáról, hogy modernizmus, nem is Matisse vagy Picasso nevével helyettesítette a stílust, a szinonima Czóbel neve volt.

1907-ben a neves francia m?vészettörténész Mainssieux ezt írta:
” 1907 körül magyar környezetben voltam, melyet Zichy, Körmendi-Frim Ervin és Jen?, Berény (igazi birka módjára követve a többieket), Hatvany báró (aki úgy tudom a pápától vásárolta meg nemesi rangját), Perlrott (szánalmas bohém) és a gyönyörű, ebben a kis világban hősnek számító Czóbel Béla (németül : hermelin) képezték. El kell mondani, hogy vad tehetsége magasról uralta mindezt a zsizsegő középszerűséget. Érdeme volt, hogy Matisse fauvizmusát felfedezte, amikor még senkit sem érdekelt. Azóta nagyon megszelídült,  de mivel nem keltett botrányt, nem beszéltek róla többet. A csíra, amely a XX. század elején feldúlta a francia festészet lelkét, nem tőlünk származott: ez a vad szél a keleti orosz sztyeppékről vagy a magyar fennsíkokról fújt. Nem is Matisse okozta, vagy hozta, hanem Czóbel Béla, vad művészettől heves, komor és fiatal hős, akit Párizsba való érkezésekor ismertem meg. De a Matisse-i művelt melegágyi környezetben, a mi rafinált francia iskolánkban találta meg ez a palánta a kifejlődéshez szükséges táptalajt. Matisse aggódó lelkének tökéletesebb pálfordulása ez a koncentrált magyar energia, ez a brutális erőszak, amely hatalmas fekete felületekbe zárt ultramarinkék és kadmium aktjaiban jelenik meg. ”

Az amerikai Burgess 1908-as párizsi látogatása után novellájában – melynek főszereplője egy bizonyos Smagg nevű fiktív festő – ezt írta: “Ő, aki soha nem járt Franciaországban, aki nem ismerte iskoláinak egyetlen tanítását sem, “kevésbé fauve” volt, inkább egy vad szörnyeteg, – vadabb, ha lehet, mint Derain, épp olyan vad mint Czóbel vagy Picasso. […] A Deraint gyönyörködtető és inspiráló durván faragott afrikai istenek, az alaszkai totemoszlopok, amelyeknek Picasso áldozott tombolásában, a faragott azték képek, melyek Czóbelt sarkalták vadságra, mind ismeretlenek voltak Haulick Smagg számára. […] Derain sivító kékjei és izgatott vörösei, Czóbel harsány zöldjei, Picasso rikító sárgái Smagg artisztikus orgiájában vadabb formákká egyesültek.”

Ami Londontól Párizsig elképzelhetetlen, az Budapesten meglepődést sem vált ki: egy ország legnevesebb festőinek komplett életművei tűntek el.   A “Wanted” címmel futó Art magazin beli sorozatból kiderül, hogy Topor Tünde és Barki Gergely művészettörténészek éppúgy keresik a képeket, mint ahogy a kollégák és a nagy aukciós házak.  Nem véletlen tehát, hogy minden egyes előkerülő képnek megvan a saját kalandos története és míg egy festmény megkerül sokan sokat dolgoztak érte.Olykor pedig a szerencse is melléjük szegődött.
Íme egy korabeli rajz a múlt századelő leghíresebb szalonjából, a művészet mecénás Gertrude Stein és Alice B. Toklas otthonából.  Ők voltak Matisse és Picasso első vevői, a falon,  Matisse és Czóbel képek, de magát a fotót is Czóbel készítette Ripp Rónai kérésére, aki tudni akarta mit csinál a francia, akinek vadságával tele a sajtó. És persze a szalon is izgatta, amelynek híre ( beleértve az ingyen teát és süteményt) futót?zként terjedt a párizsi padlásszobákban didergő magyar festők körében, még Szinyei is odajárt potyázni.

A házigazda élettársa Alice B. Toklas, önéletrajzában leírja, hogy Matisse két aktját is kiállították Párizsban, szemben velük pedig a kép egy Czóbel féle változatát. A kordokumentumok tehát megvoltak, ugyanakkor a képről nem lehetett tudni, azóta sem látta senki, eltűnt. Aztán amikor Barki Gergely a kutatásban  Bölöni György naplójához jutott, egy fotón egyszerre csak felismerte a képet. Nézzék csak meg, érdemes, ott van a falon Bölöni mögött.

Sok kutatás, telefonok, utazás mind-mind hiábavaló volt. Aztán egy szép napon egyszerre csak megjelent vele valaki Virág Judit galériájában és a történet lezárult. Így került elő az egyik csodád Brueges-ben készült képe is, amelynek létezéséről tudtak, de mindazidáig párizsi utcaképnek hitték.
Volt egy másik Párizsi utca című képe is, amely meg volt, de senki sem tudta, hogy mi lehetett az ihletett adó valódi helyszín.

Barki Gergely – annak ellenére, hogy minden szakember szerint értelmetlen vállalkozásra adta a fejét  -végigjárta az összes címet, ahol Czóbel valaha lakott és – neki lett igaza. Megtalálta az utca sarkot.

De ha csak ennyi történt volna, akkor az elhivatott művészettörténész sikerén túl másról nem szólt volna a történet. De talált egy Mikola András képet is, amely ugyanerről a sarokról készült. A festmény tanulmányozása után ma már meggyőződése, hogy azt is Czóbel festette, azaz egy olyan képet talált, amelynek létezéséről eddig nem is tudtak.

S bár vannak olyan Czóbelek, amelyeknek ma is bottal ütik a nyomát, egyre több a siker történtet. Egy parkról készült képét például egy mostani kiállításon a francia kurátor Durain kép mellé akasztotta. A magyar kollégák nem örültek, sőt hadakoztak,  mert attól félek, hogy a Durain kép agyonnyomja majd a Czóbelt. Ehelyett épp az ellenkezője történt. Volt egy életlen régi fotó egy szintén elveszett Czóbelről. Hosszú ideje hiába keresték, mígnem egyszerre szintén Virág Judit galériájában felt?űnt. Örültek neki, letisztították és akkor derült ki, hogy az a kép nem a fotón szereplő, hanem egy kicsit más kompozíció. És nem kellett soká várni előkerült a párja is.
Ahogy Amerikából előkerült a  két elveszett főmű is. A csendéleteket epedve várták a művészettörténészek, de hihetetlen csalódás okoztak megérkezésükkor. Azután nekikezdtek a restaurátorok a tisztításának és ahogy Barki Gergely mondta ” a hernyóból pillanó lett”  igazi vad színek, valódi Fauves.

Nem kevésbé érdekes  az a Perlrott Csaba szignójú kép sem egy festmény hátán, ami igazából nem volt más, mint egy rajzolt sakktábla. Barki Gergelynek azonban nem ment a fejébe, hogy miért sakkoztak a művészek egy kép hátulján. Addig addig tapogatta, amíg talált rajta egy kis kitüremkedést. restaurátor kollégáját megpróbálta rávenni, hogy nyissanak rajta egy kis betekintő ablakot. Nem akart hozzányúlni, de addig addig kérlelte, míg megtette. Az apró kis ablakban  igazi vad színek, rózsaszín és sárga tűnt elő.Egyre izgatottabbak lettek, nem tudták abbahagyni a munkát, késő éjszaka lett, mire előtűnt az egész Czóbel kép: A transzvesztita.

De  Berény Róbert története sem volt kevésbé izgalmas.
A festőről már fiatalon lehetett tudni, hogy zseniális. Aki 19 évesen a francia nyárspolgár arcába így vágja a saját szemita vonásait, az már valami, mondta róla a Berény kutató művészettörténész.

Elmesélte, hogy meglátogatta Amerikában Berény unokáját, lefényképezte az összes fellelhető képet és visszament a szállodába. De elégedetlen volt. Vissza is hívta Berény Annát, hogy rákérdezzen, nem tud-e valamit a korai képekről. – Jaj azokra csúnyákra gondol Gergőkém?  – kérdezte az idős hölgy.  – Hát azok bent vannak az ágyneműtartóban.De nem érdemes elővenni őket, mert az ágyat nagyon  nehéz felemelni.. No ez volt az, ami az Amerikáig repülő Barkit már nem nagyon tudta visszatartani. És ami előkerült? Egy igazi főmű!

Aztán ott volt az a másik Berény, amelyik már végigjárta a Falk Miksa utca kereskedőit és galériáit, de mindenki lehamisozta. Mígnem Barki egy a nyolcak kiállításáról szóló 1911-es karikatúrán észrevett a Berény képre utaló pici  rajzrészletet. Érdemes megnézni, mert ezzel sikerült  bebizonyította a kép eredetiségét.

Aztán vannak esetek, amikor a véletlen segít, még ha a siker – ideiglenesen ugyan – de el is marad. Nem olyan régen fillérekért, azaz néhány dollárért felt?nt egy elveszettnek hitt Berény az ebay-en. Az unoka  mint jogos örökös – letiltatta az árverést, és nyomozás kezdődött. A kép sajnos azóta is az FBI irodájában csücsül és ott is marad a nyomozás lezárásáig. Ezért nem kerülhetett most a Pécsen hamarosan nyíló nyolcak kiállításra, míg ha akkor néhány dollárért megvették volna, most mindnyájan boldogan gyönyörködhetnénk benne.
( A többiben egyébként fogunk, a kaviart december 4.-én nézi meg a kiállítást, termászetesen a kurátor vezetésével).
Végül pedig a wanted műkincsek “gyöngyszemével” az Amerikából előkerült csodálatos Berény kép esetével zárta az estét Barki Gergely.
Egy karácsonyi délutánon nógatta a kislánya, hogy nézzék meg a  Stuart a little  kisegér című hollywoodi mesefilmet. Ahogy egy rendes apa, ő sem tudott ellenállni a kérésnek, és egyszerre csak azt látja az egyik snittben, hogy  Hugh Laurie és Geena Davis  mögött a falon ott az egyik lassan száz éve keresett Berény kép. Aztán újra feltűnik a díszletben és neki már kétsége sem fér hozzá, hogy ez az.

Hamarosan elkezdődik egy végeérhetetlennek tűnő levelezés a Sony Pictures-sel, mígnem eljut a film díszlettervezőjéig, aki elmeséli, hogy a festményt egy pasadénai kereskedésben látta meg, megtetszett neki és rávette a Sony Pictures-t, hogy néhány 100 dollárért megvehesse.
Barki persze a szívéhez kapott, hiszen a kép az eszmei értéktől eltekintve is több tízmillió forintot ér. Amint lehetett kiutazott Washingtonba, ahol a díszlettervező egy  múzeumba adott neki randevút, onnan azonban kikergették őket, így a remekművet végül a múzeum előtti parkban bontotta ki türelmetlen izgalommal. Azon dolgozik, hogy a kép hamarosan hazakerülhessen.