Egyéb

A kaviart jótékonysági vetítésén a Cannes-ban Arany pálma díjat kapott Bolti tolvajok c. filmet nézzük meg, amely egy három generációs japán család történetét követi nyomon. De ezúttal ennél többről van szó, a mozijeggyel és az azokon túli adományokkal a szegregátumban élő gyerekeket támogatjuk, az Igazgyöngy Alapítványon keresztül. Ha jónak tartjátok a célt, akkor is segíthettek, ha nem tudtuk eljönni a moziba.
Addig is szeretném elmondani nektek, hogy miért az Igazgyöngy alapítványnak gyűjtünk. Kérlek olvassátok el.(Kattints a részletekre)

Archívum Egyéb Film

2021 december 3.-a péntek 16.30

Bem mozi

A nagyobb térképért kattintson a linkre

ismert és ismeretlen helyek Füreden Olti Ferenc ősfüredivel, aki kinyittat nekünk egy magántulajdonban lévő borospincét, amely olyan Kovács Margit faliképeket rejt, amelyekről még dokumentáció sincs és olyannyira titkos, hogy még a tulajdonos sem szeretné felfedni magát. Szó lesz a régi fürdi életről, hajógyárról, jegesekről, kuplerájról, davenoló zsidókról és megemlékezünk kedves kaviartos barátunkról Heller Ágnesről is. Este Dés koncertre megyünk, amelynek vendége Básti Juli és Nagy Ervin és közben, ha van kedvetek együtt vacsorázunk. Kérlek, hogy e-mailben jelentkezzetek.

Archívum Egyéb Képzőművészet Utazás

2021-07-23

Balatonfüred

A nagyobb térképért kattintson a linkre

avagy mitől szorong egy roma festő és mit szül a hiány

„Levegőt!” – kiáltott egykor József Attila, aki fojtogatónak érezte a társadalmi-politikai légkört, elítélte a hatalmat, amely megfigyel, betilt és korlátoz. „Levegőt!” – kiáltják az Off biennálé művészei, akik a maguk eszközeivel mutatják meg, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek nagyobbak, mint valaha. A kaviart egy válogatást tár elétek. A Kesztyűgyárban Pócsik Andrea kurátorral megnézzük az Omara kiállítást, aztán átsétálunk egy kapualjba. Oláh Norbert projektje látszólag egyetlen tárgy, a háttérben azonban ott egy fontos apa, érzelmek, művészet, filozófia és jövőkép. Elsétálunk a festő otthonába…(a folytatásért kattints a részletekre)

Archívum Blog-képzőművészet Egyéb Képzőművészet Pesti turista

2021-05-20 17h

VIII.Mátyás tér 15

A nagyobb térképért kattintson a linkre

Cseresnyési László nyelvész, egyetemi professzorként 32 évig élt és tanított Japánban.
Arról beszélgetek majd vele, hogy hogyan határozzák meg az évszázados formalitások a mindennapokat, milyen életpálya modell áll egy japán nő előtt. Miért úgy kéri meg könnyek között egy szerelmes fiú a menyasszonyát, hogy „ egy sírba szeretnék kerülni veled” és miért dolgozik pénztárosként a sarki kisboltban az okinavai Wittgenstein szakértő. Beszélgetünk nyelvről, oktatásról, a miso levesről és még a burakaminokról is. Hogy az meg mi fán terem? Kedden elmondjuk.

Archívum Egyéb

2021-03 -16 kedd 6h

A nagyobb térképért kattintson a linkre

Ismert emberek meglepő oldala – ezekről is, azaz riportalanyairól beszélgetünk Farkas Zoltánnal, a héten megjelenő könyvéről, a kaviart első zoom találkozóján. Ha nem tudtad, hogy idős korában cenzúrázták Kádár Jánost, hogy a 168 óra főszerkesztője, Mester Ákos akadályozta meg, hogy a taxisblokádnak rendőri erőszak vessen véget, ha meglep, hogy Kornai János művei ihlették meg a kínai reformereket, kíváncsi vagy ki mentette meg az ÉS-t, és szeretnél Esterházy Péterről is hallani, akkor tarts velünk, mert több meglepetésre is számíthatsz. Ami pedig a beszélgetés hangulatát illeti, álljon itt a jogtudós Sárközy Tamás családi intelme: Magyarország kiváló ország, két feltétel szükséges, hogy élvezd: egy Bécsbe szóló vasúti jegy és egy svájci útlevél.

Archívum Egyéb

2020-11-26 18h

A nagyobb térképért kattintson a linkre

BAJOMI LÁZÁR PÉTER médiakutató, filozófussal és HORVÁT JÁNOS újságíróval.

Miről is beszélnénk, mint a sajtószabadságról. Persze szó lesz a médiatörvény sajátosságairól, arról, hogy a tulajdonviszonyok miként alakultak át az írott és az elektronikus sajtóban. /kattints a részletekre/

Archívum Egyéb Tudomány

2020.09. 22 . 18h

Café Smúz Kossuth tér 18.

A nagyobb térképért kattintson a linkre

Európa egyetlen gombmúzeuma, még csak nem is nyilvános, de minket persze beengednek, és a tulajdonos elbeszéléséből az elmúlt 150 év történelméről, az innovációról, leleményről és a sok újbóli nekikezdésről hallunk. Különösen ajánlott aggodalomra hajlamos vállalkozóknak, mindazoknak, akik érdeklődnek a történetmesélés iránt, (kattints a részletekre)

Archívum Egyéb Pesti turista

2020, 07. 31 17h

A nagyobb térképért kattintson a linkre

Sz. Bíró Zoltán Oroszország szakértő feltétlenül. Aki azokra a kérdésekre, – hogy miért volt szükség az orosz hatalmi szerkezet átalakítására, illetve mi lehet a kormány lemondása mögött – mindenképp válaszol, de felvillantja nekünk Putyin lehetséges forgatókönyveit is.

Archívum Egyéb

2020-02-20 18h

Café Smúz Kossuth tér 18

A nagyobb térképért kattintson a linkre

A mindent-gyűjtő műgyűjtő otthonában

találkozunk legközelebb. Dr. Grád András egykor fegyvergyűjtéssel kezdte, kincsei egy része évek óta a Gödöllői Grassalkovich kastély állandó kiállításának részét képezik. De nem tudott leállni. Lakásában ugyanúgy tart ágyúkat és az egri vár ostrománál használatos szakállas puskát, mint táncrendeket, szelencéket, legyezőket. Addig nem nyugodott, míg meg nem szerezte IV.Károly tábornoki fövegét, amit a koronázása napján viselt. Ha szívesen nézegetnétek

Archívum Egyéb Képzőművészet Pesti turista

2019-11-07 18.30

Budapest XII.

A nagyobb térképért kattintson a linkre

Ismét nekifutunk a kaviart könyvklubnak, ezúttal új formában, meglepetésekkel és Szegő Jánossal, a Magvető szerkesztőjével, aki a Csikagó-sétán lopta be magát a szívünkbe. Az első közös olvasmány a Goncourt díjas Houellebecq Szerotoninja.
Houellebecq a kortárs francia irodalom egyik legfontosabb – és egyben legbotrányosabb – alakja.” „Jó kezű, kiszámíthatatlan és szociopata”-írta róla a Narancs” Tehát egy biztos: nem érdektelen. Lehet szeretni és utálni, de nem lehet letenni. A most

Archívum Egyéb Irodalom

2019-11-13 18H

Café Smúz Kossuth tér 18

A nagyobb térképért kattintson a linkre