1916-ban Oroszország három éve nyög a nagy háború terhei alatt. Az elkeseredett és éhező lakosságot már csak a rendőri terror és a csodába vetett hit tudja féken tartani. A történet középpontjában a cári család kedvenc „szent őrültje”, Grigorij Raszputyin áll, aki hol sárban fetreng, hol szalonokban kényezteti magát, máskor a kérelmezők rubeljeit számolja és telefonba suttogja látomásait.

„A világ egyötödének az ura, a cár parancsolhatott mindenkinek, de Raszputyinnak nem: pedig az önmagában, tivornya közben részegen is veszélyesebb volt, mint a Központi Hatalmak, meg a forradalmárok együttvéve. De a cár tehetetlen volt vele szemben és hitt abban, hogy ez a hisztériás prédikátor valamit tud, amit ő, a Duma, az egyház és a vezérkar nem. Raszputyin volt az utolsó szög a cárizmus koporsójában, olyan mértékben rombolta az uralkodóház méltóságát. Tragikomikus, hogy a cárnő őt az orosz nép megtestesült tudatalattijának tekintette; holott csak a középkor csengettyűs őrültjeinek, lázálmokkal vívódó koszos szerzeteseinek, csodatevő falusi vajákosainak a szelleme lépett be vele a márványtermekbe – ahol már alig várták. „ írta a filmről Gyöngyösi Zoltán.

Maga a rendező Klimov szűkszavúbban fogalmazott: az Agónia cselekményét Puskin tragédiájának címével határozta meg: Lakoma pestis idején.

II. Miklóst a szovjet történetírás egy tudatosan gonosz, de tehetségtelen szörnynek festette le, ebben a filmben azonban csak tehetetlen, mi több: mafla. Egy ilyen II. Miklós nem kellett a cenzúrának. Tény, a filmet betiltották és csak 6 évvel később engedélyezték a bemutatását. Akkor is Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál utolsó napján, versenyen kívül, nehogy még a zsűrinek eszébe jusson azt valamilyen díjjal értékelni.

Kritikusai szerint Klimovnak freskója a központosított nagyhatalom agóniájáról nem csak egy adott korszak képe, általános tabló a leáldozó hatalmak bukásának természetrajzáról.

Nekünk pedig a szentpétervári út után igazi mankó volt, hogy többen értsünk meg Oroszország elmúlt évtizedeiből. Feldobva nem voltunk, de legalább bölcsebbek lettünk.