Magyarországon a buddhizmus másfél évszázada – Körösi Csoma Sándornak köszönhetően – búvópatakként jelen van. Több, mint fél évszázada a Buddhista Misszió létrejöttének köszönhetően a keletkutatáson túli buddhizmus intézményesült, vagyis “felszínre tört” (értsd: elnyerte Rákosi elvtárs támogatását, amit Kádár elvtárs is fenntartott). Immár két évtizede pedig folyamatosan “csörgedezik” (talán 25 különböző irányzat, közülük egy éve még 17 egyház közül mára öt kelt át a “tisztítótűzön”, s élvezik a  “kegyházak” előnyeit).

Ma még Európában csak nálunk támogatja az állam “normatív alapon” a buddhizmus gyakorlatának oktatását. Így az egyetlen olyan európai felsőoktatási intézményről beszélhetek majd, ahol nemcsak szabad, de vizsgakövetelmény a lecsendesedés, a szélsőségektől mentes belső harmónia, a minden élőlény iránti együttérzés, az önzetlen segítségnyújtás, és a szeretetteljes kedvesség készségének elsajátítása.

Valójában párbeszédet, érdemi segítséget remélek e találkozótól. Azt remélem, hogy kemény érvekkel szembesítenek azzal a valósággal, amelyben a buddhizmus elméletét és gyakorlatát egyidőben felkínáló oktatógárda, s a “dharma-tanítói” diplomáért lelkesen törekvő, csúcsteljesítményként órákig nyugodtan ülő hallgatók, s a körülöttük szerveződő törékeny közösségek fennmaradása “történelmi távlatban” gyorsan szertefoszló tünemény csupán.

Barátsággal, Jelen János (egy Törekvő kiugrott diplomata) 😉