Országh Lili tárlatvezetés

A kiállításon a kurátor, Kolozsváry Marianna vezeti végig a kaviartot, aki édesapja, a híres műgyűjtő révén már gyermekkora óta jól ismerte a művészt.

Archívum Képzőművészet

2017-01-28 14h

Magyar Nemzeti Galéria

A nagyobb térképért kattintson a linkre

 

2017 január 28-n 11h

Magyar Nemzeti Galéria

 

 

 

 

Ország Lili az egyetlen magyar klasszikus szürrealista festőként számon tartott művész 300 alkotását gyűjtötte össze a Galéria. A kiállítás legkülönlegesebb része az a Labirintus, amelyet a festő elképzelései alapján építettek ujjá. Ország Lili a címadó sorozat bemutatását úgy képzelte el, hogy a több, mint ötven képes sorozat darabjai „sűrűn egymáshoz komponálva kapják meg valódi értelmüket”. Ez azonban csak egyszer, a halála után valósult meg, illetve most, 37 év után, amikor a különböző gyűjteményekből erre a kiállításra újra összeszedték a sorozat minden festményét.

Kolozsváry Marianna elmondása szerint Ország Lili egész életében festőnek készült, gyerekkorában is a rajzolásban találta meg a békéjét, az 1944-ben átélt szorongás és félelem azonban örökre a lelkébe vésődtek. Ki kellett festenie magából vízióit, hogy szembe tudjon fordulni félelmeivel. Okkultizmus, ezotéria, asztrológia, kabbalisztika, lélekvándorlás, babonák, töltötték be a lelkét, alkotásai a kultúra pusztuló nyomait jelenítették meg.

Jelképei remekül érthetőek és ez előny, vagy túlságosan is világosak, kérdezik az esztéták. Ahogy Radnóti Sándor írta: „az érett Ország Lili munkáit senkivel nem lehet összetéveszteni, olyan erős a szignatúrája. Ez jelentős teljesítmény, amelyet nem lehet kétségbe vonni. De a nézőben fölmerül, hogy egész piktúrája ezzé a szignatúrává, magányos jellé redukálódott az idők múltával. „ A választ szombat délutánra már maguk is megfogalmazhatjuk.