Újra találkozunk!!! Iszkaszentgyörgyi magánkastély látogatás a „Gróf úr vezetésével”,

aki nekünk a saját lakosztályait is megmutatja.
Az Amadé-Bajzáth-Pappenheim kastély az idők folyamán volt kórház, menekültszállás, még munkásszálló is, neobarokk része ma is iskola. A régi barokk részt azonban 27 szobájával egy finn különc bérli és lakja, aki ma már remekül beszél magyarul. A Műemlékvédelmi Hivatal honlapja lovagként aposztrofálja, a falu azonban csak Gróf úrként emlegeti. ( kattints a részletekre)

Archívum Építészet Utazás

2021-05-08 szombat 10-30

Iszkaszentgyörgy, József Attila u 1

A nagyobb térképért kattintson a linkre

Ari S. Kupsus minden bútordarabot egyenként válogatott össze és ha hagynánk minden darabról mesélne egy történetet. Szerzett szekrényt a Széchenyiektől és a Törleyektől, van bútora a Rákóczy családtól, sok mindent hozott orosz kastélyokból, egy cél vezérelte, hogy egyetlen tárgya sem lehet XVII. századinál későbbi, mert nem tudna a tükörbe nézni, ha megtörné a hely stílusát.

A kastélyt Amadé Antal építette, majd megörökölte a pozsonyi Casanovaként is emlegetett Tádé fia. A történet hosszú és legalább olyan érdekes, mint maga az épület. Az országban egyedülálló 40 hektáros teraszos kastélyparkban is végigvezet bennünket a lakó, aki nyaranta inast tart és esküszik arra, hogy két szellem is lakik a padlásán. A kastélylátogatás után átmegyünk ebédelni Székesfehérvárra a Diófa étterem teraszára.

Amennyiben sokan lennénk, akkor két időpontban megyünk be egymás után, hogy ne veszélyeztessünk senkit.

Utazás fakultatív. A kastély előtt találkozunk.

Ha csak a kastélyba jöttök, akkor az 5000 Ft/fő.

Ha ebédelni is a csapattal tartotok, akkor kérlek, hogy mihamarabb írjátok meg, hogy mit választotok a felsorolt menüből.

Levesek:

Tyúkhúsleves húsával, vele főtt zöldségekkel és finommetélttel „L”1 190.-Ft
 vagy 
Pentelei révészleves „G”
(kapros, tejfölös gombaleves csirkehússal gazdagítva) 1 290.-Ft 

Főételek:

Vadas marhaszelet faszénen füstölt fehér pecsenyéből, szalvétagombóccal 3 100.-Ft

vagy

Habzó vajban sült bőrös fogasfilé, rókagombás rizottóval,
pirított pak-choi- val és karfiollal „G” 3 950.-Ft

vagy

Királyi pulykamell
(roston sült pulykamell barnamártással, őszibarackkal, naranccsal, pirított gombafejjel, sült hízott kacsamájjal és burgonyakrokett körettel tálalva) 4 300.- Ft

Desszert:

Hideg túrógombóc tejfölhabbal és erdei gyümölcs raguval 1 390.-Ft
Csokoládé soufflée házi meggy fagylalttal 1 490.-Ft