Iszkaszentgyörgyi kastélylátogatás a „Gróf úr”vezetésével-az Amadé-Bajzáth-Pappenheim kastély

Volt kórház, menekültszállás, üdülő, még munkásszálló is. Neobarokk része ma is iskola. A régi barokk részt azonban 27 szobájával a finn különc Ari S. Kupsus bérli és lakja, akit a Műemlékvédelmi Hivatal honlapja lovagként aposztrofál. A falu azonban csak Gróf úrként emlegeti a mára már magyarul is remekül beszélő bérlőt. A „Gróf úr” mind a múzeumi részeket, mind saját lakosztályait megmutatja a kaviartnak.

Archívum Egyéb

2014-10-25 11h

Iszkaszentgyörgy

A nagyobb térképért kattintson a linkre

Minden bútordarabot egyenként válogatott össze és így minden darab mögött ott egy történet. A tulajként viselkedő bérlő már szerzett szekrényt a Széchényektől és a Törleyektől, van bútora a Rákóczy családtól, sok mindent hozott orosz kastélyokból, egy cél vezérelte, hogy egyetlen tárgya sem lehet  XVII. századinál későbbi, ami megtörné a hely stílusát.

A kastélyt Amadé Antal építette, majd megörökölte a pozsonyi Casanovaként is emlegetett Tádé fia. A történet hosszú és legalább olyan érdekes, mint maga az épület. Az országban egyedülálló 40 hektráos teraszos kastélyparkban is végigvezet bennünket  a lakó,  aki nyaranta inast tart és esküszik arra, hogy két szellem is lakik a padlásán. A kastélylátogatás után átmegyünk ebédelni a Kertész csárdába, ahol ez vár ránk:

A menü:

Húsleves házi májgombóccal

Mandulás bundában sült fogasfilé

Vajas petrezselymes burgonyával, zöld salátával

Vaníliás palacsinta

Ásványvíz

B menü

Magyaros burgonyakrém leves

Baconbe tekert csirkemell,bazsalikomos sajtmártásban párolt rizzsel

Gesztenyepüré

Ásványvíz