Mozi és jótét

A kaviart jótékonysági vetítésén a Cannes-ban Arany pálma díjat kapott Bolti tolvajok c. filmet nézzük meg, amely egy három generációs japán család történetét követi nyomon. De ezúttal ennél többről van szó, a mozijeggyel és az azokon túli adományokkal a szegregátumban élő gyerekeket támogatjuk, az Igazgyöngy Alapítványon keresztül. Ha jónak tartjátok a célt, akkor is segíthettek, ha nem tudtuk eljönni a moziba.
Addig is szeretném elmondani nektek, hogy miért az Igazgyöngy alapítványnak gyűjtünk. Kérlek olvassátok el.(Kattints a részletekre)

Archívum Egyéb Film

2021 december 3.-a péntek 16.30

Bem mozi

A nagyobb térképért kattintson a linkre

Egyrészt azért, mert L.Ritók Nóra tizenkét éves emberfeletti munkával bebizonyította, hogy a művészet erejével a mélyszegénységben élő gyerekeket is fel lehet emelni. Sőt ma már nem csak a gyerekekkel foglalkozik, hanem az oktatás és munkahely teremtés segítségével a teljes közösséggel: „olyan komplex esélyteremtő modellt alkotott, amely a társadalom perifériájára szorult, szegregátumokban élő családoknak segít jövőképet adni, integrálódni.”

Másrészt azért, mert más dolog a szegénységről és a kilátástalanságról olvasni, mint azt látni. Amióta a kaviarttal mi magunk is jártunk Berettyóújfaluban és Toldon, sétáltunk a sáros utcákon, találkoztunk az ott élőkkel, megértettünk olyan hétköznapi apróságokat, hogy például miért jár egy gyerek piszkos ruhában (mert hiába mossa ki az édesanyja a ruháját, ha az a nyirkos hidegben és dohban soha nem szárad meg, csak bepenészedik, tehát, ha elpiszkolódik nem tehet mást, mint újat kér az adomány raktárból), azóta másként látom a hiányt, a kiszolgáltatottságot, és a halvány reményt is, amit az olyan emberek teremtenek meg, mint Nóra és csapata.  https://igazgyongyalapitvany.hu/

Tekintettel arra, hogy mi, kaviartosok tizenöt év alatt már egy közösség lettünk, van, akivel csak egyszer-egyszer találkozunk, másokkal heti, havi rendszerességgel, ezért olyan jó lenne, ha azt tudnánk mondani, hogy ennyit és ennyit tudtunk összegyűjteni egy remek célra.  Ezért, ha ti is érdemesnek tartjátok az ügyet, akkor Igazgyöngy címmel utaljátok adományaitokat, vagy csak a mozijegy árát a kaviartnak, amit egyben küldök tovább az Igazgyöngynek, hogy visszaigazoljam és kiderüljön, hogy mennyire vagyunk erősek mi és a barátaink együtt.

CIB 10700732-70847893-51100005

(Frisskaviart bt.) 

Természetesen, ha úgy gondoljátok, és inkább azt az utat választjátok, akkor küldhettek adományokat közvetlenül az Alapítványnak is: https://igazgyongyalapitvany.hu/igy-segithetsz/

Remélem, hogy együtt mozizunk, kérlek titeket, hogy a viktoria.lugosi@kaviart.eu e-mail címen jelezzétek, ha jöttök, hogy biztos legyen a helyetek.

Itt köszönjük a Bem mozi támogatását.